A második este már jóval cukibban telt. Mivel egész nap járkáltunk, hamar elfáradtunk, sok altatóra nem volt szükség. Szerencsére a dolgot felgyorsulnak amikor az ember alszik 5-7 órát.

Persze a hajnali ébresztés most is megvolt. Nővérke jött, bedugta a lázmérőt és várta az eredményt. Közben aranyos volt, próbált vidám lenni, mi meg, a férfiak, próbáltuk kihasználnak a helyzet komikumát.

Az utolsó nap már a búcsúé. Ekkor megpróbálsz érzékeny búcsút venni azoktól akikkel 2 napig sorstársak vagytok ebben a kalandban, majd szépen elfogynak körülötted a bentlakók. Újak jönnek, és Te már mint öreg róka, akinek 2 nap előnye van vele szemben, próbálsz neki erőt adni arra, hogy felkészítsd arra, hogy mi vár rá.

Csak... az a ciki ha délután 4kor is még bent fekszel! :D 

Történt ugyan is, hogy kapsz egy kilépő papírt, amit "zárójelentésnek" hívnak. Ebben elvileg minden benne van amit veled csináltak vagy beléd döftek. Szurik, tabletták, műtéti eljárás. 

Rutin szerint ez 10-12 óra között adják oda, amint ez megvan, az utad zöldre vált és mehetsz Isten hírével. Körülöttem szépen fogytak az emberek, délre majdnem mindenki megkapta a jelentést. Majdnem...mindenki... Tippeljetek ki nem? Hát persze. Én. Több nővérke is jött, kérdezgettek, hogy mi van? Hát... Pont ezt akartam én is kérdezni. Nem mintha sietnék haza mert itt meleg van, adnak enni, jó a társaság. :) :) 

Mondtam, hogy ha lehet betegszállítóval vigyenek haza, mert ingyen van, és nem kell a dugóban egyik barátomat se iderángatni aztán csak a cécó van velem, mert nem tudok beülni a kocsiba a térdgéptől. Szóval, mondták, hogy akkor rendelik a betegszállítót.

Meg is jött, 16:15-re. Kiváló időzítés, épp halálra untam magam! Na de.... hol az az átkozott kilépő papír? Sehol! Mindenki keresi, agyba főbe, de a papír még sehol. Osztályvezető főorvos is megjelent, kisebb nagyobb vita közepette cseszte le az irodában dolgozókat akiknek 16:00-kor lejárt a munkaidejük és már félig otthon voltak. Szóval, ez a papír nem készült el. Ám a betegszállítók meg a zárójelentés nélkül hazavinni. Sakk-matt.

Nem volt kis menet de azért a betegszállítók látták rajtam, hogy nem ingyen taxit szeretnék hazáig, hanem igenis meg vagyok műtve. Jóhogy, egy hatalmas fásli és térdgép van rajtam. 

Akkor minden cuccot kézbe, irány haza. Minden tiszteletem a betegszállítóké. Délután 4kor összeszedik a betegeket, aztán szépen cím szerint kidobálják, este 6-8ig! Reggel meg 4-5 körül össze is szedik őket. Brutális!!

Hazaérve egy újabb hatalmas gond tornyosult elém, ez pedig nem más, mint a társasházak végtelen lépcsőfokai. A harmadik emelet. A Mount Everest. Cuccokkal. Hogy én? Oda fel? Mankóval? Most? Nahahaa nem...itt alszom a kukák mellett. Megoldhatatlannak tűnő házi feladat volt felcammogni a 3. emeletre. Hogy is tanultuk? Jobbláb, mankó-mankó balláb? Lássuk. Működik!! 1 perc volt fél emelet, nem beszélve arról, hogy 26 liter vízet izzadtam / lépcsőfok.

De végre felértem, ahol párom és kutyám várt az otthon szeretetét nyújtó kis lakunkban. Életem ezen szakasza lezárult. Most jött egy új, sokkal keményebb szakasza, a regenerációé!