Sziasztok!

Egy térdműtétre (ha nem muszáj) rávenni magad nem egyszerű. Senki se szereti ha tűvel szurkálják vagy matatnak rajta. Én is így voltam ezzel. Nem annyira félek a tűtől, de nem is szeretem ha hadonásznak vele, vagy éppen vért vesznek tőlem. Ezért is odáztam a műtétet. Műtéti időpont egyeztetésre és a laborvizsgálatok beutalójára érkeztem a doktor úrhoz. Megbeszéltük, hogy 2019.02.11-én meg fog műteni. Mit ne mondjak, eléggé hihetetlen volt, hogy engem "műteni" fognak. Huh... engem? Műteni... sportos ember vagyok, és most eljött ez is... hát, öregszem! ÖREGSZEM! :'( 

Gyorsan elküldött egy röntgenre is, az ugye nem fáj, egyszerű vizsgálat.

A műtét előtti két hétben a szokásos laborvizsgálatokra van szükség:

• vérvétel
• vizelet
• EKG

A sportkórházban az első emeleti kartonozóban kell bejelentkezni. Nem mondom, azért éreztem a vérnyomásomat amikor megérkeztem a kórházba, és a kartonozó felé tartottam. Kezdtem a vérvétellel, ahol a kedves nővér olyan játszi egyszerűséggel és rutinnal vett vért, hogy komolyan egy szúnyog kellemetlenebbet csíp mint ahogy a tűvel megszúrt. Semmit se éreztem. Ez már bizakodásra adott okot, hiszen a "nehezén" már túl voltam. A vérvétel izgalma után szerencsére nem volt gond a vizeletadással sem, majdnem kevésnek bizonyult az a 3 decis pohár! :D Szerencsére egymás mellett volt a 2 mintaadó helység. Ezután következett az EKG ahol épp klasszikus zene szólt a rádióban. Az EKG nem több mint 5 perc, feküdni kell, és 12 darab cuppanós vevőt tettek rám.

Ennyi volt a labor, irány haza, várakozás.

Műtét előbb be kellett mennem az aneszteziológussal beszélgetni. Bejelentkeztem a kartonozóban, irány a doktornő. 

Egy nagyon kedves és aranyos doktornővel volt szerencsém beszélgetni. Megkérdezte, hogy milyen problémám van, gyógyszerallergia, voltam-e már műtve, dohányzom-e, stb. Szokásos rutin kérdések jöttek, majd jött egy vérnyomás mérés. 160/90, nem is csoda, péntek volt, hétfőn fognak műteni, 1 órát vártam a vizsgálatra, fel is turbóztam magam :)

De szerencsére mondta, hogy ez "általános". Oké, akkor nem aggódtam (itthon megmértem amikor hazaértem és 128/89). Aztán volt egy légzésvizsgálat és rátértünk a lényegre, altatás vagy gerinc érzéstelenítés?

Meg kell, hogy mondjam, úgy érkeztem oda, hogy rávágom, altatás! Nincs más útja, nem akarom, hogy szurkáljanak. Aztán megmutatta egy rajzon, hogyan zajlik az érzéstelenítés. Mondta, hogy nem lehet gondom. Én bíztam benne. Bár egyik műtét se kockázatos, mégis hagytam magam rábeszélni a kevésbé kockázatosra, a gerinc érzéstelenítésre. Később rájöttem, jól döntöttem.

Véget ért a vizsgálat. Aránylag boldogan indultam fel a 3. emeletre bejelentkezni a nővérekhez, hogy "hétfőn jövök". Ez egy nagyon egyszerű, rövid beszélgetés a főnövérrel, aki ír egy kartonlapot a részemre. Próbáltam egy két poén elsütni, amivel lepleztem félelmem a műtéttől, de aztán megnyugtatott, hogy ebben a kórházban a legjobb kezekben vagyok, és ez így is volt. Kitöltött papír után megkaptam egy listát, mit vigyek magammal hétfőn.

Már csak egy hétvége választott el a műtéttől... Atya ég! Műteni fognak!! És ennek az ideje, vészesen közeleg!!