A második este már jóval cukibban telt. Mivel egész nap járkáltunk, hamar elfáradtunk, sok altatóra nem volt szükség. Szerencsére a dolgot felgyorsulnak amikor az ember alszik 5-7 órát.

Persze a hajnali ébresztés most is megvolt. Nővérke jött, bedugta a lázmérőt és várta az eredményt. Közben aranyos volt, próbált vidám lenni, mi meg, a férfiak, próbáltuk kihasználnak a helyzet komikumát.

Az utolsó nap már a búcsúé. Ekkor megpróbálsz érzékeny búcsút venni azoktól akikkel 2 napig sorstársak vagytok ebben a kalandban, majd szépen elfogynak körülötted a bentlakók. Újak jönnek, és Te már mint öreg róka, akinek 2 nap előnye van vele szemben, próbálsz neki erőt adni arra, hogy felkészítsd arra, hogy mi vár rá.

Csak... az a ciki ha délután 4kor is még bent fekszel! :D 

Történt ugyan is, hogy kapsz egy kilépő papírt, amit "zárójelentésnek" hívnak. Ebben elvileg minden benne van amit veled csináltak vagy beléd döftek. Szurik, tabletták, műtéti eljárás. 

Rutin szerint ez 10-12 óra között adják oda, amint ez megvan, az utad zöldre vált és mehetsz Isten hírével. Körülöttem szépen fogytak az emberek, délre majdnem mindenki megkapta a jelentést. Majdnem...mindenki... Tippeljetek ki nem? Hát persze. Én. Több nővérke is jött, kérdezgettek, hogy mi van? Hát... Pont ezt akartam én is kérdezni. Nem mintha sietnék haza mert itt meleg van, adnak enni, jó a társaság. :) :) 

Mondtam, hogy ha lehet betegszállítóval vigyenek haza, mert ingyen van, és nem kell a dugóban egyik barátomat se iderángatni aztán csak a cécó van velem, mert nem tudok beülni a kocsiba a térdgéptől. Szóval, mondták, hogy akkor rendelik a betegszállítót.

Meg is jött, 16:15-re. Kiváló időzítés, épp halálra untam magam! Na de.... hol az az átkozott kilépő papír? Sehol! Mindenki keresi, agyba főbe, de a papír még sehol. Osztályvezető főorvos is megjelent, kisebb nagyobb vita közepette cseszte le az irodában dolgozókat akiknek 16:00-kor lejárt a munkaidejük és már félig otthon voltak. Szóval, ez a papír nem készült el. Ám a betegszállítók meg a zárójelentés nélkül hazavinni. Sakk-matt.

Nem volt kis menet de azért a betegszállítók látták rajtam, hogy nem ingyen taxit szeretnék hazáig, hanem igenis meg vagyok műtve. Jóhogy, egy hatalmas fásli és térdgép van rajtam. 

Akkor minden cuccot kézbe, irány haza. Minden tiszteletem a betegszállítóké. Délután 4kor összeszedik a betegeket, aztán szépen cím szerint kidobálják, este 6-8ig! Reggel meg 4-5 körül össze is szedik őket. Brutális!!

Hazaérve egy újabb hatalmas gond tornyosult elém, ez pedig nem más, mint a társasházak végtelen lépcsőfokai. A harmadik emelet. A Mount Everest. Cuccokkal. Hogy én? Oda fel? Mankóval? Most? Nahahaa nem...itt alszom a kukák mellett. Megoldhatatlannak tűnő házi feladat volt felcammogni a 3. emeletre. Hogy is tanultuk? Jobbláb, mankó-mankó balláb? Lássuk. Működik!! 1 perc volt fél emelet, nem beszélve arról, hogy 26 liter vízet izzadtam / lépcsőfok.

De végre felértem, ahol párom és kutyám várt az otthon szeretetét nyújtó kis lakunkban. Életem ezen szakasza lezárult. Most jött egy új, sokkal keményebb szakasza, a regenerációé!

Műtét az mindenki számára nagy dolog, még akkor is húzzuk halasszuk, ha "csak" egy bölcsességfog műtétről van, szó. Nem szeretjük ha szurkálnak, matatnak olyan helyen, ami számunkra fontos! :)

Térdműtét is ilyen. 

A műtét előtti napon sokat kell inni, és lehetőleg este egy laza vacsit fogyasszunk el. Természetesen, hiszen műtét napján nem kelhet fel az ember, így a nagy dolgot jobb még reggel elvégezni. Inni egészen éjfélig lehet, utána 1 kortyot sem. Ez akkor rossz ha mondjuk délben műtenek, mert akkor már 12 órája egy kortyot se ittál...

Nem mondom, a vasárnapom minden gondolatomat a műtét foglalta el, próbáltam kutyázni, lazulni vagy éppen lefoglalni a gondolataimat, nem sikerült. Vasárnap este egy film, kis készülődés, aztán pakolás a holnapi kalandra... kaland, miket beszélek itt össze vissza... szikével vágnak fel, miféle kaland az ilyen? 

Alapvetően kevés dolgot célszerű vinni a kórházba, de amit ajánlok, hogy vigyél:

• wc papír
• ropi (ne legyen sós)
• fehérnemű
• mankó és térdrögzítő (sportkózházban megvehető helyben)
• telefontöltő + telefon
• zokni
• papucs
• törölköző
• fogkefe + fogkrém

És persze opcionálisan könyv, laptop stb.

Én ezeket vittem, de fogat mosni csak második nap este tudtam, első nap a pihenésé. De ne is szaladjunk ennyire előre, hiszen még meg se műtöttek! :)

Szóval, vasárnap este egy kis saláta + csirkemell volt a vacsi. Barátnőm a legfinomabban készítette el. Én már este 8-tól alig ittam, tudtam, hogy sokat pisilek. 

Hétfő:

7-órára kell menni a műtét napján, ezért mi 5:30kor keltünk. Pakolás, ez az, és indulás kocsival a kórházba. Sikerült is megérkezni 7:15-re! :D 

Természetesen mindenki rám várt. Amint megérkeztem, meg is kaptam az 1-es ágyat. 4-en voltak a szobában már rajta kívül. Majd jött a nővérke szólni, kb. 7:25 körül, hogy vetkőzzek le (alsónadrág maradhat), mert ÉN VAGYOK AZ ELSŐ... Atya ég! Már visznek is??? Jézusom!  

Kaptam egy nyugtató tablettát. Kis kék bogyót...(nyilván azonnal elsütöttük a poént, hogy "Nővérke maga huncut, ez viagra... mire készül??"). A bogyótól kicsit ellazul az ember. Állítólag, mert nekem nem használt. Mikor bevisznek a műtőbe, akkor kapja az ember a branült a bal karjába, egyáltalán nem fájt (lehet a kék kis tabi hatására), majd a jobb kézre felkerül egy vérnyomásmérő. No itt megint sikerült rekordot döntenem, hiszem 160 felett voltam megint. Kaptam is nyugtatót. Közben az aneszteziológus szépen megkért, hogy görnyedjek előre, most ad egy szurit. Egyáltalán nem éreztem, kiderült, hogy ez "helyi érzéstelenítés" volt. A nagy szuri most jön. Kicsit vártunk amíg hatott az érzéstelenítő, aztán jött a gerincbe adott szuri. 

Nos, itt meg kell állni egy szóra. Szóval a neten mindenfélét lehet olvasni, hallani. Lehet a kék bogyó, lehet a helyi érzéstelenítő volt az oka, de szinte semmit se éreztem. Abból tudtam, hogy valami történik mögöttem, hogy az ideg végigfutott a jobb lábamon, és ennyi. Semmit nem éreztem, pedig készültem arra, hogy itt bizony fájni fog. Semmi, de semmit nem éreztem. Még azt se mondanám, hogy kelletlen volt.

Megtörtént, talán a nehezén túl vagyok, most már csak várunk. Közben párszor felpumpálódott a vérnyomásmérő, ami mindig magas értéket mutatott, közben csöpögött a nyugtató, zsibbadni kezdett a lábam. Kicsit hideg volt a műtőben, hétfő is volt, reggel is, 8 óra körül jártunk. Minden doki akkor jött be, előkészítették a műtőt, kapcsolgatták be a gépeket, nevetgéltek. Nekik is kezdődött a hét.

Aztán úgy látták, hogy kész vagyok, elzsibbadtam akkor nekiálltak szépen a dolguknak. Egy monitoron keresztül nézték az egészet, amin én is láttam az egész műtétet. Mármint amit a lábamba helyezett kamera mutatott. Semmi érdekfeszítőt nem láttam. Egy akvárium szerű valami, amiben fehér szalagdarabok úszkáltak. Ennyi. Se vér, se semmi. 

Telt-múlt az idő, én csak feküdtem, a dokik matattak. Mindenki jókedvű volt. Néha felfújódott a vérnyomásmérő, 130 körüli értéket mutatott a monitor, és mindenki nyugtatott, hogy minden rendben van.

Az is volt, kitoltak a műtőből, vissza az ágyhoz. 9:45 körül jöttem ki, ami elég hosszú idő volt. Maga a műtét 1 óra körüli időt vett igénybe, nálam azért volt porc is amit meg kellett oldani. Az ágynál szépen átraktad a saját fekvő ágyamba, és mondták, hogy akkor 24 óráig meg se mozduljak. 

Én voltam az első. Túl vagyok rajta. Huh... van akit most visznek be, én már rég kész vagyok... És... feltettem magamnak a legfontosabb kérdést... ENNYI VOLT? Ezen izgultam ennyit? Komolyan? Hát, ez nem volt semmi... Sokkal komolyabb fájdalomra számítottam. Konkrétan semmiség volt az egész!

Nap közben a nővérke szépen hozta az infúziót, ami egy koktél volt, fájdalomcsillapítóval együtt. Azt kell, hogy mondjam, olyan tempóban jött az infúzió, hogy 1x sem kellett szólni, hogy elfogyott vagy fájt volna a lábam. 

Egész nap fekvéssel, story-zással telt a teremben. Barátnők, családtagok jöttek mentek, és pihenést csak egy egy kacaj tudta megtörni. 

Jött a kacsa... na ez érdekes történet. A kacsa átvételekor megkaptuk, hogy kacsa vagy katéter lesz. Nyilván nem akartam katétert. Reggel 8 körül kaptam a gerinc szurit, délután 4-5 körül már egészen jól működött minden. Majdnem minden.

A mellettem fekvő ágyon egy fiatal srác feküdt, 18 éves volt. Természetesen a családja is melle, azaz, mellettem. Na így oldjuk meg az első kacsás élményt. Nem volt egyszerű, de sikerült. Szóval, ez is pipa volt. Ott az az izgalmas, hogy a záró izmokat el kell engedni, amikor még kicsit zsibbad lent minden, de nyilván csak az első ilyen komplikált.

Aztán este jött az első szuri. Az a csodálatos vérhígító...Hogy ezt nem lehet elfelejteni! :D Mindegy, megkaptuk az elsőt, és ezen is túl voltunk. A vérhígító első pár beadása után kicsit csíp a beadás helye. Maga a beadás nem fáj, sőt, olyan vékony a tű, hogy szinte észrevehetetlen. De ezt még otthon is kell adni, 30napig. Mindig este 7-8 között.

Az első éjszaka:

Az első éjszaka mindig nehéz. Erre készülni kell, hogy addig már 10-15 óra fekvés után nagyon elfekszi magát az ember, így a háta már nagyon fájhat. Nem mellesleg az egész helyzet kellemetlen, és ha nap közben aludtunk pár órácskát az éjjel üt vissza. Ezért napközbeni alvást kerülni kell (bármilyen nehéz is).

Másnap reggel megérkezett a gyógytornász hölgy. A hölgy nem is nagyon kímélt minket, egyből belecsapott a lecsóba. Lábemelgetés fel-le, oldalra. Na, ez azért már kicsit érdekesebb volt! :) Első felkelésre ekkor kerül sor. A gyógytorna része, hogy járókerettel már nekiállunk kicsit mozogni. Természetesen a láb rögzítőben, nincs hajlításra esély, ezért a járókeret biztonságos. Kis kör megtétele után totális fáradtság lesz úrrá az emberen.

Az egész nap fekvés, kis séta majd fekvés és séta. Kb. ezzel telik. Már már rutinosan járkál az ember a wc irányába és vissza, várva arra, hogy teljen az idő. Itt kicsit meg is áll, mintha minden perc 1 óra lenne. De talán nem is ez a nap volt életem amely a leglassabban telt, hanem következő. Minden perce 5 órának tűnt, menni akartam, végül majdnem nem jutottam haza...

Sziasztok!

Egy térdműtétre (ha nem muszáj) rávenni magad nem egyszerű. Senki se szereti ha tűvel szurkálják vagy matatnak rajta. Én is így voltam ezzel. Nem annyira félek a tűtől, de nem is szeretem ha hadonásznak vele, vagy éppen vért vesznek tőlem. Ezért is odáztam a műtétet. Műtéti időpont egyeztetésre és a laborvizsgálatok beutalójára érkeztem a doktor úrhoz. Megbeszéltük, hogy 2019.02.11-én meg fog műteni. Mit ne mondjak, eléggé hihetetlen volt, hogy engem "műteni" fognak. Huh... engem? Műteni... sportos ember vagyok, és most eljött ez is... hát, öregszem! ÖREGSZEM! :'( 

Gyorsan elküldött egy röntgenre is, az ugye nem fáj, egyszerű vizsgálat.

A műtét előtti két hétben a szokásos laborvizsgálatokra van szükség:

• vérvétel
• vizelet
• EKG

A sportkórházban az első emeleti kartonozóban kell bejelentkezni. Nem mondom, azért éreztem a vérnyomásomat amikor megérkeztem a kórházba, és a kartonozó felé tartottam. Kezdtem a vérvétellel, ahol a kedves nővér olyan játszi egyszerűséggel és rutinnal vett vért, hogy komolyan egy szúnyog kellemetlenebbet csíp mint ahogy a tűvel megszúrt. Semmit se éreztem. Ez már bizakodásra adott okot, hiszen a "nehezén" már túl voltam. A vérvétel izgalma után szerencsére nem volt gond a vizeletadással sem, majdnem kevésnek bizonyult az a 3 decis pohár! :D Szerencsére egymás mellett volt a 2 mintaadó helység. Ezután következett az EKG ahol épp klasszikus zene szólt a rádióban. Az EKG nem több mint 5 perc, feküdni kell, és 12 darab cuppanós vevőt tettek rám.

Ennyi volt a labor, irány haza, várakozás.

Műtét előbb be kellett mennem az aneszteziológussal beszélgetni. Bejelentkeztem a kartonozóban, irány a doktornő. 

Egy nagyon kedves és aranyos doktornővel volt szerencsém beszélgetni. Megkérdezte, hogy milyen problémám van, gyógyszerallergia, voltam-e már műtve, dohányzom-e, stb. Szokásos rutin kérdések jöttek, majd jött egy vérnyomás mérés. 160/90, nem is csoda, péntek volt, hétfőn fognak műteni, 1 órát vártam a vizsgálatra, fel is turbóztam magam :)

De szerencsére mondta, hogy ez "általános". Oké, akkor nem aggódtam (itthon megmértem amikor hazaértem és 128/89). Aztán volt egy légzésvizsgálat és rátértünk a lényegre, altatás vagy gerinc érzéstelenítés?

Meg kell, hogy mondjam, úgy érkeztem oda, hogy rávágom, altatás! Nincs más útja, nem akarom, hogy szurkáljanak. Aztán megmutatta egy rajzon, hogyan zajlik az érzéstelenítés. Mondta, hogy nem lehet gondom. Én bíztam benne. Bár egyik műtét se kockázatos, mégis hagytam magam rábeszélni a kevésbé kockázatosra, a gerinc érzéstelenítésre. Később rájöttem, jól döntöttem.

Véget ért a vizsgálat. Aránylag boldogan indultam fel a 3. emeletre bejelentkezni a nővérekhez, hogy "hétfőn jövök". Ez egy nagyon egyszerű, rövid beszélgetés a főnövérrel, aki ír egy kartonlapot a részemre. Próbáltam egy két poén elsütni, amivel lepleztem félelmem a műtéttől, de aztán megnyugtatott, hogy ebben a kórházban a legjobb kezekben vagyok, és ez így is volt. Kitöltött papír után megkaptam egy listát, mit vigyek magammal hétfőn.

Már csak egy hétvége választott el a műtéttől... Atya ég! Műteni fognak!! És ennek az ideje, vészesen közeleg!!

Sziasztok!

Hogyan is kezdjük egy ilyen blogot írni? Talán egy rövid bemutatkozással? 

35 éves Budapest-i férfi vagyok, online marketing szakember. Gyerekkorom óta sportolok, kipróbáltam a legtöbb sportot ami tudtam, mégis a labdarúgásnál maradtam. Kapusként kezdtem a BVSC-ben, majd Fradi után kisebb nagyobb kitérőket tettem futsal, és kispályás labdarúgás világában. Voltam egyetemi válogatott, számtalan torna gólkirálya, legjobb játékosa, nyertünk országos bajnokságokat, nb3-as majd blsz 1-2-3-as labdarúgó, hobbisportoló.

Mindezt, keresztszalag nélkül.

Történetem 2004-ben kezdődött amikor az Arany Ászok pályán egy kedves ellenfél erősen meglökött, pont A lövés pillanatában. Ahogy letettem a lábam a testem az oldalirányú terhelés miatt picit csavarodott, a térdem meg mereven állt a lövés utáni kitámasztásban. Igaz, gól lett és ezzel a góllal nyertünk, de nekem ekkor elszakadt a térdszalagom. Igaz ezt nagyon hosszú ideig nem is sejtettem... Majdnem 15 évig!!

Természetesen ott helyben éreztem, hogy valami nem egészséges a térdemben de lebicegtem. A pálya mellett kicsit sípoltam mert azért nem volt kellemes érzés, főleg, hogy nem tudtam visszamenni játszani. Kicsit nekiállt dagadni a térdem, de mivel be voltam melegedve, ezért még "nem hűlt ki", haza tudtam vele menni. Az Ászok pálya az Andor utcában van, én pedig Zuglóban lakom, nem kis túra volt hazáig. Aztán jöhetett az esti jegelés, jobban is el tudtam képzelni az estét.

Másnap reggelre 3x nagyobb bal térddel keltem mint ahogy lefeküdtem. Természetesen irány a keleti pályaudvarnál lévő Baleseti. 80-as troli felszálltam majd bicegés következett. Nagyon merev volt a térdem, az egész vizes volt, mintha el lenne kötve, valami nem engedte hajlítani a térdem.

A vizsgálat egyszerű volt, megrántották, húzták, tépték a térdem, de nem sikerült kiakasztani (erre később magyarázatot kaptam attól a dokitól, aki megműtött. Miszerint olyan erős volt a combizmom, hogy simán átvette a terhet és elbírta a szalag hiányát). Azt mondták, nincs semmi bajom, menjek haza, jegeljem, majd az leviszi a duzzanatot. De azért elküldtek röntgenre. Gondolom a porc miatt. Megcsinálták, irány haza. 2 hét ágy következett, jegelés, polcolás, egy lábon ugrálás, éjjel nemalvás... Gondolom ismerős tünetek.

Szépen elmúlt a fájdalom, semmi nem maradt, azt hittem minden rendben. Heti 4-5 néha 6-8 kispályás bajnoki foci, nb3-as meccsek, blsz1-2-3-as meccsek után néha "kiment a térdem". Nagyon instabil volt bizonyos pillanatokban, és ha rosszul tartottam ki, akkor "kiment". Megint bedagadt, 2-3 hétre ágy, fekvés, jegelés, szokásos eljárás.

Egyre inkább úgy tűnt, hogy valami nincs rendben. Elmentem térdspecialistához, aki jó drágán megnézte a térdem. Semmit nem talált. Ez 2006-ban volt. Ugye a combom átverte a testem, és tartotta a térdem.

Majd évekig ment a foci, térdkiugrás évente 2-3x. Megelégeltem, 2013-ban elmentem MRI-re. Ami kimutatta, hogy bizony itt nincs szalag. Mondanom sem kell, ennek ellenére a vizsgálat után mentem meccsre, ha már eddig kibírta a combizmom, akkor most is ki fogja bírni! :D

Így is lett, egészen 2016 áprilisig. Egy rossz mozdulatnál levált a porcom, az az bizonyos, meniscus szakadás, porclevállás. 

Ekkor tanultam meg: a szalag fáj, a porc szúr. Sajnos elkezdett szúrni a térdem. Kicsit megijedtem, hogy akkor vége a foci karriernek ameddig nincs műtét. Kis jegelés, máris megoldotta. Mehettem focizni újra, még 2 év volt a lábamban.

Jó pár gála mérkőzést még lejátszottam, még 2018-ban a Gabora Gálán is játszottam a Real Madrid öregfiúk ellen, kiváló volt. Aztán 2018. március 23.-án végleg bedobta a törölközőt. Egy szerencsétlen mozdulat után az addigra már kinyúlt szalagok, és porc együttesen vitték be a kegyelem döfést. A kutyámnak dobáltam hógolyót, és az egyik fordulásnál a térdembe egyszerre nyilalló, és fájdalom hatolt. Vége. Ennyi volt. Nincs több lacafaca, meg kell csináltatni. Már a kutyával való játékot sem bírja. Ennyi volt, akkor még 14 évet kibírtak ezek a szalagok, de most már jöhet aminek jönnie kell. 

Sok sok focista ismerősömtől begyűjtöttem az infókat, melyik dokit kellene választani. Végül a PasaMed egyik doktorát választottam.

Szeptemberben kértem időpontot, 2018. november 7.-ére kaptam is.

Első találkozás is, mint a többi, nagyon pozitív volt. Rendes, nálam alig idősebb dokival találkoztam. Innen jön a második fázis, a vizsgálatok, és a műtét előtti pillanatok.

Kellemes napot!